Feb
12:28
Szívvel lélekkel az állatokért című versíró és kreatív színező versenyt hírdetett integráltan oktatott sajátos nevelési igényű gyerekek számára a Göllesz Viktor Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI. Katonáné Csipkés Krisztina logopédus nevezte be Bíró Kincső Anna 3. osztály, Jung Tamás, Nagy Zsombor, és Puskás Dorka Csenge 7. osztályos tanulókat. A zsűri különdíjjal jutalmazta munkájukat.
Gratulálunk nekik!
Iskolánk, Kulcsárné Balázsi Erika tanár néni szervezésével első alkalommal rendezi meg a Matematikai tankerületi versenyt 5. és 6. évfolyamosok számára, két online és egy jelenléti formában, melynek 1.fordulójára február 9-én került sor. Hatalmas érdeklődés mellett 23 iskola 178 diákja nevezett a megmérettetésre. A három fordulóból álló kihívás 2.fordulójára március 9-én, a döntőre pedig március 30-án kerül sor.
A jubileumi versen a csodálatos Apagyi Kenderáztató Horgásztavon került megrendezésre.
Az általános iskolás csapatoknak kiírt versenyen öt versenyszámban, tizenegy csapat mérte össze tudását.
A versenyen az időjárás és a halak is kegyesek voltak a gyerekekhez, akik rengeteg élménnyel gazdagodhattak.